A CBD története
A Cannabis Sativa az emberek által egyik legrégebben termesztett növény. Felhasználása igen sokoldalú volt. Feljegyzések szerint a Tibeti fennsíkról , Közép Ázsiából származik.
Több évezredes bizonyítékok vannak arról, hogy alkalmazták gyógyászati és spirituális célokra is. A növény rostjaiból pedig anyagot készítettek , ruházathoz, hajó vitorlákhoz, kötelekhez, valamint papírt is állítottak elő belőle. Magja könnyen felszívódó, magas fehérje tartalmú.
A növény orvosi felhasználásával kapcsolatban már az 1800-as évektől kezdve végeztek kutatásokat.
1871-ben hazánkba is eljutott és helyet kapott az első hivatalos magyar gyógynövény könyvben.
A nyugati orvoslásban az Aspirin megjelenése előtt fájdalomcsillapításra, reumás panaszokra és görcs oldásra alkalmazták sikerrel.
Majd az 1950-es évektől, a tudományos vizsgálatok leálltak, a kannabisz növényt betiltották egészen a közel múltig.
A különböző érdekcsoportok befolyása és manipulációja teljesen rossz színben tüntette fel ezt az évezredek óta használt gyógynövényt.
Szerencsére a tudomány fejlődése és az információk elérhetősége felgyorsult. Napjainkban rengeteg hiteles, tudományos cikk és publikáció áll rendelkezésünkre , amelyekből valódi információkat olvashatunk a kannabisz növény felhasználásával és számtalan jótékony hatásával kapcsolatban. Manapság egyre több gyógyszergyártó cégnek kerül CBD-t tartalmazó terméke a boltok polcaira. Egyre több területen születnek kiváló vizsgálati eredmények pl: idegrendszeri és pszichés rendellenességek kezelésében , az epilepszia tüneteinek enyhítésében és még sorolhatnánk…
A profi sportolók körében is egyre elterjedtebb az izomregeneráció gyorsítására ,a nyugodt, zavartalan alváshoz, az izomláz okozta fájdalom csökkentésére , valamint a sérülések , gyulladások , izom és izületi fájdalmak enyhítésére. A szintetikus fájdalomcsillapítókkal szemben , a CBD termékek nem okoznak függőséget, nem károsítják a májat és nincsnek a fizikai és a szellemi egészséget befolyásoló mellékhatásai.
Az orvosi Kenderből (Cannabis Sativa növényből) kinyert CBD olaj, számos jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre , nem okoz bódulatot és függőséget.
Szerencsére napjainkban, a tudományos vizsgálatokra támaszkodva, egyre több országban engedélyezik a CBD tartalmú termékek szélesebb körű felhasználását.
Forrás: Dr.Dani Gordon : The CBD bible, Wikipédia, Mitche Earleywine: Marihuana
Fotó: https://aliceseeds.com/some-history-of-medical-cannabis